Ki ne hallott volna még a pop királyáról? Ő Michael Jackson. Minden pletykalap évekig arról írt, hogy leesett az orra, újabb műtéte van, vagy esetleg pedofil. Nos, ebből egyedül a második igaz, mivel műtétje valóban sok volt. De mi köze hozzá Hienünknek? Hyenn ugyan sosem mondta, hogy Michael a példaképe lenne, sőt még azt sem, hogy szereti a zenéjét, de amikor 2009. június 25.-én elhunyt sok sztárral együtt Hien is kifejezte sajnálatát. A myvipen van egy olyan funkció, hogy 'Miit csinálsz most?' Ide akármit belehet írni. Hiennek hetekig az volt kint, hogy "RIP King of POP", meg hogy "RIP Michael". Akkor amikor ezt megláttam gondoltam, hogy biztos ő is szerette. Aztán ezek után még feltett 1-2 képet MJ-ról, na, akkor már tudtam, hogy kedvencünk valóban szerette a POPkirályt. 2009. augusztus 20-22.-ig 3 napos fesztivált rendeztek meg Budapesten a Kaméleon klubban, az utolsó napon a popkirálynak akartak tisztelegni, így magyar előadók adtak elő Michael számokat. Hien is ott volt, és így nyilatkozott a fellépés előtt: "Imádom Michael Jacksont, megelőzte korát és a mai zenei világ alapjait fektette le. Sokat hallgatom, hiszen egyedi hangja és éneklési stílusa nagyon sokat tanít nekem. Az én célom pedig, hogy minél jobban énekeljek. Megtiszteltetés, hogy az egyik dalát én is elénekelhetem élőben augusztus 22-én a Kaméleon Klubban" Élőben sosem találkoztak, de most már alkalma sem lesz rá Hiennek... Beteszek egy képet Michaelről, ami valójában két kép, csak egy képen. A bal oldalon egy gyerekkori fotó (műtétmentesen), míg a jobb oldali pedig egy viszonylag új fotó.
Ha nem tudnád ki is volt Jacko, akkor olvasd el ezt a részt, ami egy rövid életrajz róla.
Michael Joseph Jackson (Gary, Indiana, 1958. augusztus 29. – Los Angeles, Kalifornia, 2009. június 25.) amerikai popénekes, előadóművész és üzletember, „a popzene királya”. Zenéjével, tánctudásával, illetve viharos magánéletével Jackson – a legtermékenyebb előadók közé tartozó énekesként – a kortárs populáris kultúra meghatározó alakjává vált. A Jackson család hetedik gyermekeként testvéreivel 1964-ben a Jackson Five nevű formációban lépett fel először, majd 1971-ben szólókarrierbe kezdett. Képzett táncosként több tánclépést is népszerűvé tett (például a moonwalkot), innovatív videoklipjeivel pedig, új művészi stílust honosított meg a korábban főként csak kereskedelmi funkciót betöltő zenei videók körében. Leánytestvérei közül a leghíresebb a húga, Janet Jackson, de két nővére, Rebbie és LaToya is több albumot megjelentett. Magánéletét számos ellentmondás és botrány kísérte, melyek megoldására csak az énekes halála után derült fény. Kétszer nősült, és három gyermeket nevelt. Jackson 50 éves korában, 2009. június 25.-én hirtelen szívleállás miatt halt meg Los Angelesben. Gyászszertartását élőben közvetítették az egész világon.
copyright (c) my-hien |